Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

A MISKOLCI EGYETEM IS OTT LESZ AZ EDUCATIO NEMZETKÖZI OKTATÁSI SZAKKIÁLLÍTÁSON

2024. január 4., 15:30
Az Észak-Magyarország Régió legszélesebb és legszínesebb képzési palettáját mutatja be a Miskolci Egyetem az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a budapesti Hungexpo A pavilonjában. A magyarországi egyetemek seregszemléje az egyik legnagyobb országos rendezvény, amely elsősorban a felvételi előtt álló középiskolás diákokat várja 2024. január 11 és 13 között, csütörtöktől szombatig.

 

Időpont: 2024. január 11-13.

Helyszín: HUNGEXPO A pavilon – BUDAPEST

A Miskolci Egyetemet a HF27 standon lehet majd megtalálni!

 

A kiállításra idén is az egyik legnagyobb standdal készül a Miskolci Egyetem, az intézmény nyolc kara mellett pedig ott lesz a hallgatóknak kiváló sportprogramokat kínáló egyetemi sportközpont is. A korábbi évek tapasztalatai alapján most is több ezer középiskolás látogatására számítanak az érdeklődőket fogadó hallgatók és oktatók, hiszen ezúttal is ők adnak majd elsőkézből hiteles tájékoztatást arról, miért is érdemes a felvételizőknek a Miskolci Egyetemet választaniuk.

 

A Miskolci Egyetem 2024 szeptemberében induló képzéseire február 15-éig lehet jelentkezni. A jelentkezési sorrendet később is lehet még egyszer módosítani.

 

Bővebben a felvételiről >> felveteli.uni-miskolc.hu

Felvételi pontszámító kalkulátor 2024 >> Számold ki most!

 

REGISZTRÁCIÓ MENETE

Az Educatio Kiállítás ingyenesen látogatható, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni bárki tud előzetesen az educatio honlapján keresztül ITT, illetve a helyszínen is biztosítanak rá lehetőséget! Minden regisztráló kap egy QR kódot, melyet a kiállítás helyszínén a belépéskor kinyomtatva vagy telefonon kell felmutatni.

 

Csoportos regisztráció:

Csoportos regisztrációra 15 főt meghaladó osztály esetén van lehetősége a kísérőtanárnak. 15 főt nem meghaladó csoportok esetén kérjük jelen felületen regisztráljanak egyénileg. A csoportos regisztrációt kifejezetten azon középiskolai intézmények számára ajánljuk, akik vidékről érkeznek, hiszen a csoportok számára lehetőséget biztosítunk, hogy soron kívül, a nyitás előtt belépjenek a rendezvényre 09:00-tól.

 

Amennyiben csoportot szeretne regisztrálni a kiállításra, úgy első lépésben kérjük regisztráljon "Tanár"-ként a rendezvényre az alábbi regisztrációs felületen. A sikeres regisztrációt követően jelentkezzen be profiljában a https://www.educatioexpo.hu/bejelentkezes oldalon, ahol a "középiskolai osztály regisztrációja" résznél a "tanár vagyok" gombra kattintva tudja regisztrálni osztályát.

 

A részletes programot itt találod! >> PROGRAM

 

Várunk minden kedves érdeklődőt!